Hírlevél feliratkozás
László Pál
2022. október 10. 14:37 Pénz, Támogatói tartalom, Vállalat

Így kell okos növekedési stratégiát csinálni: tőkebevonásból finanszírozott akvizíciókkal terjeszkedik az AutoWallis

Tavaly 200 milliárd forint közeli árbevétellel zárt az AutoWallis, és 2022 első féléve is felülmúlta a várakozásokat. Idén újabb rekordévre számít, négyezer kisrészvényessel menetel előre az egyetlen magyar tőzsdei autós cég.

Ormosy Gábor, az AutoWallis Nyrt. vezérigazgatója volt a vendég a G7 podcastban. A beszélgetés bármely podcastlejátszóban vagy ide kattintva hallgatható meg:

A cégcsoport 2020-tól kezdődően több körben vont be tőkét a befektetői piacról. A 2020-as három milliárd forintos kötvénykibocsátás után 2021-ben két újabb – egy zöld és egy zártkörű – kötvénykibocsátás következett összesen több mint 12 milliárd forint értékben, majd ezután jött még ugyanebben az évben a kétszeres túljegyzéssel zárult nyilvános részvénykibocsátás.

„A tavaly őszi az elmúlt tíz év legnagyobb lakossági kibocsátása volt Magyarországon, minden várakozásunkat felülmúlta” – mondta a vezérigazgató. A lakossági ügyfélkör elvitte a maximális mennyiséget, így mára 4000 lakossági részvényesük van. „Büszkék vagyunk erre, és bízunk benne, hogy kitartanak mellettünk” – tette hozzá.

Az eredmények igazolják a hatalmas érdeklődést: tavaly a 200 milliárd forint közeli árbevétellel rekordévet zárt az AutoWallis, és 2022 első féléve is felülmúlta a várakozásokat. Több mint harmadával, 131 milliárd forintra nőtt a csoport árbevétele az előző év azonos időszakához képest. Mindezt úgy, hogy az uniós piacokon ugyanekkor 14 százalékos volt a csökkenés. A cég nyeresége több mint a háromszorosára, míg a befektetők által figyelt EBITDA (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) a korábbi több mint kétszeresére nőtt ugyanekkor. Az egy részvényre jutó nyereség már az első félévben 9 forint volt, több mint tavaly egész évben. Az AutoWallis stratégiájában azzal számol, hogy az évtized végére a közép-kelet-európai régió meghatározó autókereskedelmi és mobilitási szolgáltatója lesz.

Ormosy Gábor, az AutoWallis Nyrt. vezérigazgatója

Ilyen a jó vevő

Nem a semmiből jött ez az ugrásszerű növekedés. A csoport évek óta dolgozott egy komplex növekedési stratégiai terven, ami az organikus növekedés mellett nagyon komoly akvizíciós politikát fogalmazott meg. Mostanra értek be a felvásárlási tervek. Az elmúlt években az AutoWallis új szalonokat nyitott és be is vásárolt Szlovéniában, az Avto Aktiv felvásárlása még komolyabb elköteleződést mutat a szlovén piac felé. Emellett az Opel márka importőre lett négy országban, és a csoporthoz tartozó Sixt autókölcsönző is új műszaki bázist kapott a reptér mellett.

Idén ősszel a Renault Hungária megvásárlásával újra bővült a nagykereskedelmi palettájuk. A Renault Hungária értékesíti a hazai piacon 7. legnagyobb eladást produkáló Daciát is a Renault mellett. A felvásárlásban az AutoWallis partnere a portugál Salvador Caetano csoport. Ennek a felvásárlásának módja különleges nemcsak a magyar, hanem az egész európai piacon is, hiszen két olyan vállalat stratégiai együttműködésén alapul, melyek azonos iparágban dolgoznak, de eltérő földrajzi környezetben, így nem közvetlen versenytársai egymásnak.

A márkapaletta szélesítése mellett tudatosan nyitottak az online kereskedés felé is. Jelenleg zajlik a 2017-ben indult, mára az internetes használtautó-piac 2. legnagyobb szereplővé vált, ellenőrzött használt autókat kínáló portál, a JóAutók.hu, valamint az Autó-Licit.hu autóaukciós portál akvizíciója. Várhatóan a következő években élénkül a használtautó-kereskedelem, az AutoWallis menedzsmentje előrelátó döntést hozott ezzel a vásárlással.

Dupláznának 2025-re

Stratégiájában az AutoWallis indulása óta a közép-európai régióra koncentrál, ahol 2023-tól már 15 országban lesz jelen. Az évtized végére a régió meghatározó autókereskedelmi és mobilitási szolgáltatójává szeretnének fejlődni. Ez a számok nyelvén azt jelenti, hogy az árbevételt 2025-re a tavalyi több mint duplájára, 400 milliárd forint fölé célozzák. Ennek egyik fontos eleme a SsangYong márkával történő regionális építkezés.

„2023 elején lépünk be az osztrák piacra egy pilot projekt keretében a SsangYong márkával, amelynek a legnagyobb európai importőre az AutoWallis, ezzel világszinten is jelentősnek számítunk” – mondta Ormosy Gábor. A dél-koreai márkával az AutoWallis kizárólagos importőrként elsősorban a nagykereskedelemre és alkatrész-értékesítésre koncentrált Magyarországon, majd Romániában, Csehországban és Szlovákiában, azonban az idei évben belépett a SsangYong hazai kiskereskedelmi piacára is. 2023-ban már akár öt számjegyű értékesítést várnak az Ausztriával együtt már öt országra bővülő SsangYong márkától.

A fő elvük a kezdetektől, amelyet a növekedéskor szem előtt tartanak az, hogy szelektívek maradjanak: az új cégek, szolgáltatások illeszkedjenek a meglévő portfólióhoz, javítsák a meglévő elemek hatékonyságát. „Szerencsére tudunk szelektálni a megkeresések között” – jegyezte meg a vezérigazgató.

Ssangyong márkaképviselet. Forrás: AFP /Europress

Zöld kihívások

Autóipari cégként a fenntarthatóság kérdése is a stratégia homlokterében van. Ez befektetői és tulajdonosi oldalról is elvárás az irányukban.

Ennek megfelelően kiemelten kezelik az összes leányvállalatnál például, hogy a működésükhöz kapcsolódó hulladékokat minél magasabb arányban hasznosítsák újra, a cégcsoport mindennapi működését energiahatékonyabbá tegyék, és minél nagyobb arányban vegyenek igénybe megújuló energiaforrásokat, valamint előnyben részesítik a környezettudatos beszállítókat is.

Tavaly nyáron már végrehajtottak egy 6,6 milliárd forintos, sikeres zöldkötvény-kibocsátást*A minősítés lényege, hogy aki vállalja, hogy a hozam mellett a környezeti hatást is figyelembe vevő, fenntartható fejlesztési célpontokba fektet, az tud ilyen forrásokat is nyerni a kötvénybefektetőktől vagy banki forrásokból., és a Sixt vecsési műszaki bázisának a tervezésekor, kialakításakor is figyelembe vették a zöld szempontokat.

A vezérigazgató úgy látja, hogy az e-autózás már nemcsak a tölthető hibridek szintjén, hanem a teljesen elektromos autóknál is kezd egy érzékelhető piaci szegmenst megszólítani, valódi igénnyé válni.

A podcast megjelenését az AutoWallis Nyrt. támogatta.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz Támogatói tartalom Vállalat autó autókereskedelem autowallis CEE SsangYong támogatói tartalom Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Regős Gábor
2025. június 18. 13:40 Pénz

Ezt a kört megúsztuk, de mi lesz ősszel a magyar államadósság besorolásával?

Sikerült lehozni egy kilátásrontással az idei első kört, de a belső és külső kihívások miatt egyáltalán nem lehetünk nyugodtak az őszi felülvizsgálatok előtt.

Mészáros R. Tamás
2025. június 17. 06:00 Pénz, Világ

Véget ért az ingyenpénz időszaka, és ez nem csak a magyar kormánynak okoz problémát

A 2010-es évek stabil csökkenése után a kötvényhozamok világszerte emelkednek, ami a jövő évi választás előtti osztogatást is megdrágítja.

Hajdu Miklós
2025. június 16. 05:50 Adat, Pénz

Miért lettek ilyen hihetetlenül drágák a debreceni lakások?

A jövőbeni ígéretekre spekuláló befektetők felhajtják az árakat, miközben nem épül elég új lakás a városban.

Fontos

Váczi István
2025. június 19. 13:37 Világ

Kinek fogynak el hamarabb a rakétái az izraeli-iráni háborúban?

Meggyorsíthatja Amerika támadó hadba lépését, ha tényleg komolyan fenyeget, hogy Izrael kifogy a légvédelmi rakétákból.

Torontáli Zoltán
2025. június 19. 12:11 Adat, Vállalat

Feleakkora növekedést sem tudnak elérni a magyar e-kereskedők, mint a Temu és társai

Beszűkült a játéktere a hazai szereplőknek, akiknek a gazdaságpolitikai környezettel és a vevők vásárlóerejének csökkenésével is meg kell küzdeniük.

Mészáros R. Tamás
2025. június 19. 06:07 Közélet, Világ

Súlyos önámítás, mégis terjed Orbán szuverenitásmániája

A kormányfő és holdudvara a magyar szuverenitás védelmével indokolja bel- és külpolitikai lépéseit, de a valóságban a szuverenitás megalkotása óta álszent és vitatott jelenség.